Március 25-én este szép számban összegyűltünk Nádszegen a Menyhárt család otthonában, ahol a következő férfisátor témáját boncolgattuk.
A találkozó kötetlen beszélgetéssel kezdődött, ahol megosztottuk egymással a sok új hírt, s közben falatoztunk. Az agapé fénypontja a messzeföldön híres nádszegi kemencében sütött friss kenyér volt, melyből még utravalóul is kaptunk.
A beszélgetés alatt három fejezetet beszeltünk át Richard Rohr - A férfi útja c. könyvéből. Minden férfiban bizsereg egy őserő, ami arra ösztönzi őt, hogy az egyszerű létezésen kívül valamit alkosson, teremtsen és segítsen a körülötte élőknek, legyen az család, barátok, munkahely, közösség vagy akár nagyobb szinten. A jelenlevők gazdagon beszámoltak az otthoni és a munkahelyi "kötelezettségeiken" túlmenő cselekvéseikről, ezáltal is gazdagítva egymást ötletekkel.
A hit megélését is az igazi Rohr-féle férfi egyfajta többlet bedobással éli meg. Nem elégszik meg az "egyszerű" vasárnapi miselátogatással. Többre vágyik. Megélni a hitét úgy, ahogyan azt Jézus élte meg. Jézus visszahúzódott magányába mielőtt kiment az emberek közé, hogy aktívan szolgálja őket. Mi is erre vagyunk hivatottak, hogy a csendes imáink, elmélkedéseink, gyónásaink alatt megszerzett lelkierőt, tapasztalatot kamatoztassuk az emberek javára, szolgálva őket.
Nekünk, hívő férfiaknak ki kell állnunk mások elé és aktívan részt kell vállalnunk a világ alakulásában (legalább) helyi szinten. Ehhez szellemileg kell fejlődnünk - újra és újra új, számunkra ismeretlen helyzetekbe menni, ami kihozza belőlunk a maximumot és kibontakoztatja az eddig ismeretlen képességeinket.
A beszélgetés után minden jelenlévő elszántságában megerősítve indult haza, hogy még jobban szolgája Jézust az Ő általa bemutatott módon. Ez (is) a férfi útja...






